Régi jó ismerősök

2. Rész: A Bujdosó mágus

A két sárkányszörny leereszkedett, és a falu bejáratánál letette Inuyashát és társait.

Kaleo:- Vágjatok át a falun a Zafír-palotáig! Ja, és még valami…

Egy nevet kiáltott és megjelent egy kicsi farkaslányka, kb. akkora lehetett, mint Shippo.

- Mi az?

Kaleo:- Miyulin, adj egy pár nyakláncot… - Inuyasháék felé mutatott -… Nekik!

Inuyasha:- Milyen láncot?

Miyulin:- Olyat, amelyik elveszi a szagotokat, így az itteniek szellemnek tartanak majd… Em… Kaleo?

Kaleo:- Igen?

Miyulin:- Ugye nem bánt? – Inura mutat.

Inuyasha furán néz.

Kaleo:- Tudod, fél az ebektől… Mégha te csak félig is vagy az…

Inuyasha:- Fura…

Kaleo és Kalaido elment, és Inuék, Miyulin vezetésével, lánccal a nyakukban elindultak a szellemfalun keresztül.

A falu különös házakból és mindenféle portékát áruló standokból állt. A jövő-menő szellemek gyanakodva néztek rájuk, de a láncok no meg Miyulin miatt is nem bántották őket.

A kastély védőfalához értek, melynek egy hatalmas kapu is a része volt. Akkor megjelent ott egy furcsa kis szellem.

- Szia, Miyulin! – Mondta lassan.

Miyulin:- Mi az, Lin? Valami baj van?

Lin:- Fáj a szemem…

Miyulin:- Már megint kit szippantottál be?… - Tudniillik, Lin két szeme helyén két fekete lyuk volt… Szegényke… - Mindegy… Vidd be őket!

Lin:- Jó…

Odament az ajtóhoz, és kopogtatott 5- öt, amire 2 kopogás volt a válasz. A kapu kinyílt. A fal mögött állt a Zafír-kastély. Elég magasan fel kellett nézni a csúcsáig… A katélykertben egy fa alatt aludt egy ember alakban is hatalmas (3 m!) szellem.

Lin:- Jakeru nagyúr…

Jakeru volt az, Gordon nagyobbik gyereke, Miya, a mágusnövendék bátyja. Mivel Gordon farkas, Novouri pedig kutyaszellem volt, ezért lett ő farkaskutya. Két farka volt, mellszőrzete, zöldesszürke haja és csikok az arcán, csak épp nem méreg, hanem varázscsíkok.

Jakeru (Felébred):- Ki, mi?

Lin:- Látogatóid vannak, uram…

Jakeru:- Jó… Elmehetsz. – Felállt – Á, Inuyasha! Régen láttalak! Legutóbb még majdnem csecsemő voltál… Na és a bátyád? Ó, most jut eszembe, hogy összekaptatok… Elnézést!

Inuyasha:- Szóval te vagy az új uralkodó?

Jakeru:- Amint látod. Látom, szereztél barátokat is magadnak… Térjünk a tárgyra, mi járatban erre mifelénk?

Inuyasha:- A húgoddal szeretnék beszélni.

Jakeru:- Vagy úgy… Miyával, mi? Számításaim szerint épp most kéne megérkeznie…

Abban a pillanatban arra futott Jakeru kis kémje, a fekete kutya, Saleman.

- Uram, ezt látnod kell…

Saleman elfutott, Jakeru és Inuék is utána. Egész a falu kijáratáig vezette őket. A magas turin /japán bejáratféleség, egyébként madár) állt Miya, nagy hátizsákkal a vállán.

Jakeru:- Miya! Mire készülsz?

Miya:- Alattvalóim, bajtársaim, bátyám! Mondanivalóm van a számotokra. Ennek a falunak szüksége van egy mágusra…

Jakeru:- És az te vagy! – Éljenzés tört ki.

Miya:-… Az istenek úgy döntöttek, hogy nem vagyok alkalmas a mágiára. Mivel ez családomra nézve nagy szégyen, el kell hagynom a falut, és sosem térek többé vissza.

Inuyasha:- Várj még…!

Miya:- Inuyasha… Micsoda meglepetés! Kár, hogy nem előbb jöttél…

Inuyasha:- De…

Miya:- Szívesen csevegnék, de itt már nincs semmi keresni valóm; távoznom kell! Sajonara!

Azzal leugrott, és elrohant az erdőbe.

Inuyasha:- Az ördögbe! Jól értem? Nem tud varázsolni? – Sóhajt- Akkor már csak az ékkő marad…

Saleman:- Uram, ez nem maradhat annyiban! Meg kell keresnünk az úrnőt!

Jakeru:- Egyetértek. Inuyasha? Van kedvetek segítni?

Inuyasha:- Hát… Nem is tudom…

Jakeru:- És ha felajánlanék egy ékkőszilánkot?

Inuyasha:- Benne vagyok!

Kagome: „ Ez Inuyashára vall…”

Így mindenki elindult Miya-sama keresésére…