Egy fiatal lány lép ki a Kevinből. Haja hosszú, szőke. Igaz, ez csak paróka, de senki sem tudja. Még az a férfi sem, akit kézen fogva vezet az utcán, aki követi őt, mint valami elvarázsolt kisgyerek. Csak most ismerkedtek meg, de nem vesztegetik az időt.

-Mondd, merre is laksz? - kérdezi a lány.

-Nem lenne egyszerűbb, ha én vezetnélek?

-Abban nem lenne semmi érdekes.

A férfi útbaigazítja a lányt. Dúl benne pár kétség, de nem törődik vele. Elhatározta, hogy ma este kihasználja ezt a gyönge teremtést. Hiszen ő is akarja. A kocsmában szinte felkínálta magát. A férfi nem is tudja, mekkorát téved, hiszen ma inkább ő az áldozat.

-Gwen, ne szaladj annyira, kitéped a karom.

A lány nem figyel, csak fut, húzza maga után a férfit, míg el nem érnek egy házhoz.

-Itt laksz? -kérdezi végül.

A másik csak bólint. Belépnek a kapun, felmennek az emeletre egy kis lakásba. Nem túl szép, látszik rajta, hogy egy agglegény odúja. Mindenütt rendetlenség és kosz. De ez most nem érdekli őket. A lány hevesen csókolni kezdi a férfit, miközben teljes testével hozzásimul. Haldamir keze már a lány fehér ruhája alatt jár. Azt várja, hogy itt megállítsák, de mivel semmi sem történik, folytatja tovább. Ajkaival szinte felfalja szeretője minden porcikáját. Majd ledönti Gwent az ágyra, és ott folytatják tovább.

Pár órával később már csak pihegnek egymás mellett. Meztelenül fekszenek az ágyban, izzadtan. Haldamir hamar álomra szenderül. A lány megvárja, míg a férfi tényleg elalszik. Felkel az ágyból. Meztelenül áll az ablakban, amin nem lát be senki, de ha mégis, az se baj. Leveszi parókáját, ami alól végre felszabadul rövidre vágott fekete haja. A szokatlanul rövid tincsek másmilyen kifejezést adnak az arcának. Most már nem egy ártatlan lánynak tűnik, akit elcsábítottak. Fekete szemeiben mély gonoszság csillan. Anyaszült meztelen mászkál a lakásban. Ruhát keres, mert nem akar abban a fehér göncben kimenni az utcára. Talál egy szürke inget és egy sötét nadrágot. Felveszi őket, de tovább kutat. Félredobálja az útjába eső tárgyakat, könyveket, csizmákat. Egy pár bakancsot is felemel, de megállapítja, hogy túl nagyok lennének rá, így hát a saját sarujában kell hazamennie. De ennyi nem elég tovább keres. Végre megtalálta, amit akart! Egy kötél!

Hajnal van, hamarosan pirkadni kezd. Haldamir ilyenkor mindig megéhezik. Most is gyomra korgására ébred. Álmosan kinyitja a szemét, és már kelne fel, de nem tud mozdulni. Az ijedtségtől azonnal éber lesz, látja, hogy kezei és lábai az ágy végéhez vannak kötözve. Mellette már nem fekszik senki, de tekintetével megtalálja az ágy végében álló sötét női alakot. Ismerősnek tűnik neki, de nem lehet az a lány, akivel volt. Gwen szőke és gyönyörű fehér ruhája van. Ez pedig fekete, és az ő ruháit hordja, melyek kissé lelógnak róla itt-ott, és megvillantják nőies vonásait.

Hirtelen a lány felugrik az ágyra, és lovagló ülésben a férfi fölé helyezkedik.

-Végre felébredtél Szerelmem, már azt hittem reggelig kell várnom!

A lány, akit Mornhirilnek hívnak, hátra simítja egy-két tincsét. Ekkor Haldamir már tudja, hogy ő Gwen.

-Te ribanc! - kiállt miközben szabadulni próbál.

-Feleslegesen erőlteted magad Szerelmem. Innen ugyan nem szabadulsz. És mit hittél, mi vagyok? Azt gondolod, bármelyik nő lefeküdne veled csak úgy egy ital után?! -sátánian felkacag. Hangja már egyáltalán nem olyan csilingelő, mint az este volt.

-Mit akarsz tőlem? Elveszed a pénzem, az értékeim?

-Ugyan, ne nézz már ennyire hülyének! Nincs neked semmi vagyonod, és ha azt a keveset el akartam volna lopni, már rég nem lennék itt. - kis szünetet tart, egyik kezével hátra nyúl a férfitől kölcsön vett nadrágba, s egy tőrt húz ki onnan. - Én egészen mást terveztem.

A férfi arcára kiül a rémület, mikor látja, hogy a lány milyen élvezettel simogatja a kést. Nem csoda, igen míves darab.

~Hogy nem vettem észre, hogy fegyver van nála? Meg kéne tanulnom nem a farkammal gondolkodni!...Ki kell szabadulnom!~

Hal újból mocorogni kezd.

-Hohohó Szerelmem, én a helyedben nem tenném. - figyelmezteti Morn, mikor a pengét a férfi nyakához helyezi. - Meggondolnám a dolgot.

Az áldozat lenyugszik, fejét visszaereszti a párnára, és kíváncsian fürkészi a lány fekete tekintetét. Magában átkozza a tegnapi estét, és persze a saját hülyeségét, hogy nem figyelt az apró részletekre.

-Meg akarsz ölni? Akkor csináld!

-Nem úgy megy az! Ha elkapkodom, hol benne az élvezet?

A pengét a férfi arcához simítja. Nem úgy, hogy vérezzen, de érzze az a kés hidegét.

-Tudod, sok mindent terveztem veled az este. Már a kocsmában láttam magam előtt, hogy mit fogok veled csinálni. Hol fogok beléd vágni...

Haldamir iszonyodva hallgatja, amint Morn a feldarabolását ecseteli.

-De! Úgy döntöttem, életben hagylak.

-Miért? - kérdezi a másik meglepetten.

-Azért Szerelmem, mert életem egyik legjobb éjszakájában részesítettél. Nem is néztem volna ki belőled, hogy ekkora csődör vagy. - mondja, s közben elkezdi simogatni a férfit. Ez a kényeztetés még tetszene is neki, de a jelen helyzetben nem kimondottan élvezi.

-Ezért nem ölsz meg? - hangja kicsit megereszkedő, mintha többre tartaná magát.

-Jaj, ne legyél ilyen hiú Szerelmem! Inkább örülnöd kéne. Kevesen úsznak meg velem egy éjszakát élve.

Az utolsó szavakat már a kikötözött fülébe suttogja. Hal maga sem tudja miért, de valahogy megint elbűvölve érzi magát. Talán a lány bőrének a közelgése. Vagy az, hogy a rajta lógó férfiruhák mennyire kihangsúlyozzák karcsú alakját.

-Nem félsz, hogy feljelentelek? - kérdezi a férfi most már magabiztosan, mintha ura lenne a helyzetének.

-Ugyan már! Te nem ismersz engem, de én ismerlek téged. Kisstílű tolvaj vagy, aki nem engedheti meg magának, hogy a hatóságokhoz forduljon. Vagy azt hitted, véletlenül választottalak ki? - Morn kineveti, sátáni és ingerlő a kacaj, de mintha a másik nem is venne róla tudomást.

-És akkor most hogyan tovább? Így maradunk az idők végezetéig? Mert bevallom, kényelmesebb pozíciót is el tudnék képzelni.

A lány most csak mosolyog. Ez az arckifejezés talán még kedves is lehetne, ha a fekete szemekben nem csillogna valami hátborzongató fény.

-Az a helyzet Szerelmem, hogy nekem mennem kell. Miattad már így is késésben vagyok. - feleli, és leszáll a férfiról, majd elindul a nyitott ablak felé, melyen keresztül szökni készül a még sötét utcákra.

-Hé! Nem mehetsz el, nem hagyhatsz itt így! - üvölti a férfi, miközben meztelenül rángatózik az ágyon.

Morn még visszafordul, de fél lábbal már kint van az ablakon.

-Remélem jóban vagy a szomszédaiddal Szerelmem. Abban biztos vagyok, hogy jó hangosan tudsz ordítani. Ez az éjszaka örök emlék marad! - egy csókot küld a levegőben a férfinek, de mint Morn viselkedés, ez a gesztus is némi őrültségről és kétszínűségről árulkodik.

A lány eltűnik, Hal magára marad. Most még nincs kedve segítséget hívni. Először értékelnie kell magában, hogy megért-e. Kicsit gondolkodik, és ahogy fejét forgatja, tekintete a földön heverő fehér ruhára téved.

~Ó igen! Megérte!~

Kinyílik a mocskos kis terem ajtaja, melyen Morn lép be, mosollyal az arcán. A többiek már mind ott vannak, csendesen ülnek, vagy a fegyverüket élezgetik.

-Szép jó estét mindenkinek! – köszön, de a bent lévőktől csak egy-egy biccentést kap.

A lány egy asztalhoz sétál, majd leül. Lábát, miután lerúgta róla saruját, az asztalra teszi. Mindenki láthatja, hogy eléggé csapzott, és egy férfi ruháit viseli, melyek rá túlontúl nagyok. Ezen mindenki mosolyog. Kivéve egy férfit. Egy hatalmas alak dühösen tekint Mornra, aki jócskán elkésett. A lány úgy tesz, mintha ezt nem venné észre, és az asztalon heverő újságért nyúl.

-Hol a francban voltál? – kérdezi dühösen a klán vezetője Gathar.

-Nyugi, már itt vagyok. – feleli Morn, s közben hangosan elkezdi olvasni az újságot. – A köznép által Pusztulás Követei névre keresztelt banda újra lecsapott…Nyomukban újabb holtestek és jelképük, egy fekete toll maradt. A városőrség tehetetlen. A gazfickók túl gyorsan dolgoznak, és az eddigi nyomozások alapján semmit sem sikerült kideríteni róluk, mivel az egész szervezet a titokzatosságba merült.

-Ne olvasd fel nekem ezt a szart! Azt kérdeztem, hol voltál?! Tudod, hogy félórát késtél? És mi ez a gönc rajtad?! – Gath kikapja a kezéből az újságot, és a földre hajítja.

A többiek érdeklődve figyelik, hogy mi történik. Mindig élmény látni, ahogy Gath és Morn összecsap. Úgy veszekednek egymással, mintha 30 éve házasok lennének, pedig nincs köztük semmi. Szerencsére, hiszen ha így lenne, akkor a többiek még a nyálukat se csorgathatnák Morn után.

A lány végig néz magán, és szándékosan csak az utolsó kérdésre felel.

-Ja, hogy ez?

Kicsit lejjebb húzza magán az inget, hogy a dekoltázs még mélyebb legyen, így a fölé tornyosuló férfi remek kilátást kapjon dús kebleire. Gath-ot ez azonban nem zavarja, megszokta már, hogy Morn szabadon mutogatja magát neki.

-Csak egy kis emlék a mai éjszakára – feleli végül széles mosollyal az arcán a lány.

-Már megint kinyírtál egy hapsit?

-Nem, most nem. – sok tekintet kérdőn mered rá, hiszen megszokták, hogy a lány mint a Fekete Özvegy, párzás után megöli a hímet. – Ez a férfi annyira jó volt, ahogy végigsimította a testem minden porcikáját…

Elkezdi simogatni az arcát, majd benyúl a rajta lévő ing alá, hogy a melleit masszírozza kicsit. Nem azért csinálja, mert be van indulva, hanem mert tudja, hogy ezzel mennyire felidegesíti Gathart.

-Hagyd már abba! – üvölt rá a férfi, és szemérmetlenül kihúzza a lány kezét az ingből.

Morn erre csak nevetni kezd, leveszi a lábát az asztalról, melyre Gath két tenyere támaszkodik. Ő is felveszi ugyanezt a pozíciót, és megpróbál hasonlóan szigorú arcot vágni, mint a másik. Majd pár másodperc múlva megkérdezi:

-Csak nem vagy féltékeny, Kedvesem? Tudod, hogy te mindenkinél fontosabb vagy! – egy csókot küld a másik felé, majd újból kárörvendőn nevetni kezd. – De most, hogy már itt vagyok, nem mondod el, miért hívtál így össze minket?

Morn tekintete komollyá vált. Most már nem játszani akar, hanem hallani az újabb tervet, és felkészülni az újabb akciójukra.

Mialatt Gath kifejtette a tervet, mindenki csendben figyelt. Néha a tapasztaltabbak közbeszóltak, de igazából más nem zavarta meg a vezért. A terv most is egyszerű ötletből indult. Ki fogják rabolni az egyik távolrévi előkelőség házát. Bemennek, az őröket megölik, az értékeket elviszik, a házat pedig felgyújtják. Mindenkinek meg van a maga szerepe az akció során. Morn egy kis csoporttal hátulról behatol a házba. Kivégzi az őröket, lakájokat. A ház ura nem lesz ott, de ez nem is baj, csak a pénze kell, az élete nem…egyelőre. Mikor már mindenkit elintéztek, a többieknek kinyitják az udvarra néző ajtókat. Mindent, ami mozdítható elvisznek, és egy másik csoport, gyúlékony anyaggal öntözi meg a házat, majd mikor a többiek már elmentek, felgyújtják. A bejárati ajtó előtt pedig ott fog díszelegni a szokásos tollpihe.

Mindig Morn és kis csapatának feladata a behatolás. Könnyeden jutnak be bármelyik ablakon. Bár a lány nem szeret lopni, de az ezzel járó gyilkolást élvezi. Karpengéivel csendben lopódzik oda az áldozathoz, majd egy suhintás és már vége is. Ilyenkor csendesen és gyorsan öl. Persze néhanap magához csábít egy-egy ember a utcáról. Velük nem végez olyan hamar. Akár napokig is kínozza őket, és kiéli rajtuk az összes beteges vágyát.

-Na, akkor csak ennyi volt, mert ha nincs más, akkor én most lepihennék. – a kis feketehajú ördög, mint mindig most is, kétértelműen ejti ki a lepihenni szót. Közben ásítozik, és nagyot nyújtózik, melynek eredményeképpen a vállán az ing még egy kicsit jobban lecsúszik. Nem ő az egyetlen nő a klánban, de az egyetlen, aki ilyesmiket meg mer csinálni. És persze csak ő egyedül mer kekeckedni Gatharral, aki talán háromszor akkora, mint ő, de feleannyira sem őrült.

Morn mindig is a banda vadmacskája volt. Minden férfi vágyott rá. Nem tudni igazából miért, mert annyira nem volt különlegesen szép, inkább a kihívó viselkedés őrjítette meg az erősebb nemet. No meg a szemei. Csodálatosan fekete szemei mélységében szinte elveszett az ember. De mikor ebben a tekintetben vérszomj és őrület csillant, mindenki félt tőle.

A megbeszélés végén mindenki aludni tért. Távolrévben hajnalodott. Ők ilyenkor ritkán járnak az utcán. Ha mégis, akkor többnyire álruhában, parókában vagy csak egyszerűen arcukat eltakarva. Morn mestere az álcázásnak és a színészkedésnek, ezért ő maga gyakran jár emberek közé. Így szerzi be áldozatait. Ha valaki, aki nem ismeri, látná, hogyan készít ki egy szegény pincérlányt vagy egy bolti eladót, akkor bizonyára vámpírnak gondolná. Pedig nem az. Csak egy egyszerű fél-elf, még csak nem is sötét elf. Nem tudni, hogy ő vajon ilyennek született, vagy a bűnöző szüleivel eltöltött gyermekévek tették ilyenné. De most ő is alszik. Arca teljesen békés és normális, ilyenkor még angyalnak is nézhetnék.