7. Erdei séta
Canis Maior 2006.09.12. 15:53
Írta: Canis Maior
A jogok őt illetik!
Reggel, bár egymás mellett ültek, Salazar kerülte a pillantását, és tüntetően elfordította a fejét, amikor Godric mondott valamit. Mintha legjobb barátja ott sem lenne. Még a két leánynak is feltűnt, hogy a két barát még mindig haragban van, de tapintatból nem hozták szóba.
Miután ettek, Salazar morcosan felállt, és (anélkül, hogy egy pillantásra is méltatta volna asztaltársát) egyenesen a diákok felé indult, akik már oldalt várakoztak a tanítás megkezdésére.
- Kövessetek – adta ki az utasítást, a diákok pedig engedelmesen a nyomába szegődtek. – De várjatok csak! Valaki maradjon itt leszedni a terítéket az asztalról!
Godric tudta, hogy most mi következik. Némán kérlelte Salazart, hogy ne fejezze be a mondatot…
- Maurice! – mutatott a csoport legszélén álló kisfiúra, mintha csak találomra jelölte volna ki.
Maurice felszegte szőke fejecskéjét, és már úgy tűnt, visszavág a nyilvánvaló sértésre. Godric gyorsan előkapta a pálcáját.
- Én majd leszedem az asztalt, Maurice! – kiáltott fel, de közben kerülte mind a kisgyerek, mind Salazar pillantását. – Menj csak nyugodtan tanulni a többiekkel!
Maurice hálásan rámosolygott, ellenben Salazar csak egy morgásra méltatta a nemes gesztust. Ideges mozdulattal kihajtotta a gyerekeket a nagykapun.
- Ma odakint gyakorlunk – hallotta még Godric a hangját.
Kicsit várt, majd a társaság után eredt. Szemmel akarta tartani Maurice-t, hátha Salazar újabb konfliktust kezdeményez.
Nem messze a csoporttól, az erdő fáinak rejtekében, letelepedett a földre. A kardjának tokját babrálta, szórakozottan tekintgetett fel-alá.
- Godric?
Helga közeledett felé a kastély irányából. Mindig vidám arca most aggodalmat, sőt szomorúságot tükrözött. Godric viszont igyekezett közömbös arcot vágni.
- Én vagyok, Helga. Mit óhajtasz?
- Godric, kérlek, beszélj Salazarral! – térdelt le mellé a leány. – Nem jó ez így, hogy keresztülnéztek egymáson.
- Én beszéltem Salazarral – vont vállat tettetett nyugalommal Godric. – Magad is hallhattad. Tegnap este a Nagyteremben…
- Nem, Godric! – rázta a fejét Helga. – Nem azt akarom, hogy vitatkozzatok! Kérlek, tárgyaljátok meg ezt az egész varázsló-nemvarázsló ügyet! Még a kis Maurice is érzi, hogy Salazar nem kedveli! Ráadásul azt sem tudhatja, miért!
- Salazar nem akar velem beszélni! – legyintett Godric.
- Dehogynem akar! – rázta a fejét Helga. – Jaj, Godric, kérlek, menj oda hozzá! Úgy szeretném, ha ismét olyan vidám lenne itt a hangulat, mint régen volt, amikor az iskolát megalapítottuk!
- Annak már lassan egy teljes éve – töprengett Godric.
- Könyörgök, Godric, menj oda ahhoz az önfejű kígyóhoz, és béküljetek már ki! – tette Helga a férfi vállára hófehér kezét.
- Rendben, Helga – tápászkodott fel Godric. – Megpróbálhatom.
Leporolta magát, és nagyot nyelve elindult a kis csoport felé. Salazar éppen valami pálcamozdulatot magyarázott a diákoknak.
- Salazar… beszélhetnék veled egy percet? – kérdezte félszegen Godric.
- Tanítok, ha nem látnád – sziszegte a fogai között Salazar.
- Menj csak nyugodtan Godrickal! – hallatszott a hátuk mögött Rowena erélyes hangja. – Addig én szívesen folytatom az okítást.
Godric Rowena arcát fürkészte. Volt egy olyan érzése, hogy ő és Helga előre kitervelték ezt az egészet.
- Rendben – mormogta Salazar, és olyan arccal hagyta maga mögött a gyerekeket, mintha egy nagy rakás trágyában gázolna.
Godric az erdő széle felé haladt, Salazar – ha kedvetlenül is – követte.
- Salazar! – állt meg hirtelen Godric. – Hidd el, megbántam, amiket tegnap este mondtam neked. Tényleg hiba volt titokban idehozni azt a fiút…
Salazar a földet bámulta.
- Figyelj rám, kérlek! – Godric a férfi vállára helyezte a jobbját, Salazar felmordult, de nem ellenkezett. – Nem jó így, ahogy most van.
- Mi lenne? – fintorgott Salazar.
- Jaj, Laz, könyörgök! – Godric majdnem sírva kérlelte barátját. – Én nem várom el, hogy szeresd Maurice-t, de legalább próbáld őt megtűrni a gyerekek között! Az én kedvemért tedd meg legalább, hiszen barátok vagyunk!
Kis szünetet tartott, hátha Salazar mondani akar valamit. Mivel az csendben maradt, Godric folytatta:
- Ha nagyon zavar, megoldhatjuk, hogy ne kelljen őt tanítanod! Már úgyis olyan sokan vannak. Megoszthatjuk őket négyünk között, és Maurice lehet az én diákom. Vagy Helgáé, vagy Rowenáé. De nagyon kérlek, ne nézz keresztül rajta, és rajtam se!
Csend. Salazar lassan felemelte büszke, nemes fejét:
- Amennyiben az a fiú ilyen sokat jelent neked, megpróbálom őt diákomként kezelni. De ha lesz rá lehetőség, inkább tanítsátok ti! Nekem is és neki is jobb lesz így.
Godric Salazar nyakába vetette magát.
- Jaj, drága, drága barátom, tudtam, hogy megteszed a kedvemért!
- Este megbeszélhetjük a hölgyekkel ezt a beosztás-dolgot – lelkesült fel Salazar is.
- És hogyan oldjuk meg, hogy mindenki a leginkább hozzá illő tanárhoz kerüljön?
- Ki tudja – vigyorgott Salazar. – Talán a süveged segítségével.
Mindketten felnevettek a gondolatra.
|