Éjfél.

Mindenki alszik, kihalt az iskola épülete. Természetesen mindenki abba a nagy bálba fáradt bele, amit aznap tartottak. A Roxfort megalapításának második évfordulója köszöntött be, ezért a négy alapító és az idősebb diákok egész este ünnepelt.

Godric megbűvölt egy tucat könyvet, amik egész este vidáman muzsikáltak nekik. A Süveg vadonatúj verssel köszöntötte az egybegyűlt társaságot. Helga készítette az ünnepi vacsorát pálcája és egy régi recept segítségével.

Egyszóval mindenki remekül érezte magát.

Senkinek nem tűnt fel, hogy Salazar Slytherin alig iszik a borból, amit mellesleg Rowena készített. Habár annyi igaz, hogy Godric annyit fogyasztott belőle, amennyi két embernek is elég lett volna. Az ital megtette a hatását: egész este tréfás történeteket mesélt, harsányan szórakoztatta a társaságot. Ám ahogy közeledett az éjszaka, egyre laposabbakat pislogott, elnehezült a feje, és végül fejét az asztalra hajtva elaludt.

Ezzel nem is volt egyedül: többen szenderedtek el a Nagyterem hosszú asztalai mellett. Helga – aki nem ivott sokat, de azért maga is belekóstolt barátnője finom házi borocskájába – körbejárt, mindenkit felébresztett, és a diákokat egy üres tanterembe, alapító-társát pedig saját szobájába kísérte.

- Maurice, te is térj nyugovóra! – utasította az egyetlen gyermeket, aki még éber maradt.

- Ugye nem lesz semmi baja az úrnak? – kérdezte Maurice Godric felé sandítva.

- Dehogy lesz! – legyintett Helga. – Rowena kicsit erős bort főzött, ennyi az egész. Holnap ugyanúgy folytatja a tanítást, ahogy máskor is tenni szokta. Úgyhogy igyekezz lefeküdni, ha nem akarsz a honlapi tanulás során rosszul teljesíteni!

- Megyek, kisasszony – hajtott fejet Maurice, és követte tanulótársait a terembe.

Salazar úgy tett, mintha ő is iszonyú álmos lenne, és elindult a szobája felé.

- Jó éjszakát, Salazar! – intett utána Rowena.

- Jó éjszakát, kedves hölgyem – nézett vissza Salazar, ügyelve arra, hogy válasza fáradtnak és lassúnak tűnjön. Rowena kedves mosollyal nézett társa után, majd ő maga is elindult lefeküdni.

Helga is visszatért szobájába, magára zárta az ajtót, és eloltotta világító pálcája fényét. A kastélyra ráborult az éj.

Tehát éjfél.

Csend honol mindenütt, a nappali zsivajnak nyoma sincs. Az egyik emeleti folyosón azonban halk léptek kopognak, ügyelve arra, hogy ne csapjanak zajt.

Egy fénycsík érkezik jobbról balra, majd halk, ijedt kiáltás.

- Ki az? – kérdezi egy hang.

- Maurice?

- Uram?

- Halkabban! – hallatszik Salazar hangja.

- Mit keres itt az éjszaka közepén, uram?

- Ezt én is kérdezhetném tőled – hangzik a hűvös felelet.

- Feljöttem megnézni, hogy jól van-e a tanítónk, uram – feleli büszkén Maurice.

- Persze, hogy jól van – legyintett ingerülten Salazar. – Kicsit sokat ivott, de kiheveri. Most már eltűnhetsz.

Maurice nem mozdult.

- Nem hallottad, nyavalyás? Menj vissza a többiekhez!

- Mit csinál itt, uram?

- Miért érdekel az téged?

- Éjszaka van, uram. Miért sétál a folyosókon? Rosszul érzi magát?

A fiú dühös elégtétellel nyugtázta, hogy Salazar ijedten meginog. Aztán még gorombábban fordult Maurice-hoz:

- Hogy jössz te ahhoz, kis taknyos, hogy ilyen kérdéseket tegyél fel nekem? Úgysem értenéd meg. Távozz végre!

- Csak segíteni szeretnék, uram.

- Segíteni! – horkantott Salazar. – Valld be, hogy szimatolsz utánam, kis kétszínű kölyök! Csak azért, mert te vagy Godric kedvence, még nem kell azt hinned, hogy mindenki más is odavan érted. Most pedig tűnj el, amíg szépen mondom!

- Megyek már, uram – hajtott fejet diadalmas mosollyal Maurice. – De ugye nem akarja, hogy véletlenül felébredjen valaki a lépéseim zajára?

- Szóval így állunk! – Salazar sietve elállta a fiú útját. – Ide hallgass: ha bármikor, bárkinek szólni merészelsz arról, hogy itt találkoztunk, repülsz az iskolából! Megértetted?

- Megértettem, uram – játszott vele tovább Maurice. – Úgy érti, hogy visszaküld a családomhoz?

- Hidd el, fiam – vigyorgott gonoszul Salazar, erősen megnyomva a „fiam” szót –, hogy más módjai is vannak egy gyerek eltávolításának, mint hogy hazaküldjük. Minek is magyarázom, nem érted meg! Most pedig menj vissza a társaidhoz.

Az utolsó mondatot annyira negédesen vágta a fiú szemei közé, hogy az megremegett tőle. Nem illett az előző leszidás stílusához. Érezte, hogy most már egyenesen veszélyes kihúznia a gyufát ennél a Slytherinnél, akiben sohasem bízott meg igazán, és tudja, hogy mindig is gyűlölte őt. Úgy döntött, inkább visszavonul.

- Jó éjszakát, uram – suttogta, és halkan elindult visszafelé a folyosón.

- Neked is jó éjt, fiam – hangzott a felelet; olyan édesen, mint a cukorszirup.

Maurice szinte menekült vissza a tanterembe, odabent oldalára szorított kézzel lihegett a futástól. Biztos volt benne, hogy addig zavartalan, sőt boldog életét nagyon meg fogja még keseríteni ez a bizonyos Salazar Slytherin.