Szeptember elsején hatalmas tömeg tolongott a Roxfortba induló vonat előtt.

Mindenhol nagy volt a kavarodás, állatok sivalkodtak, baglyok röpködtek, a szülők korholták gyermekeiket. Természetesen – mint mindig – most is Molly Weasley szidta a leghangosabban két vásott fiát, Fred és George Weasley-t.

- Micsoda ostoba ötlet! – sivalkodott, amikor rájött, hogy a fiúk egy óriásskorpiót akartak felcsempészni a vonatra.

- De anya, ő a mi kedvenc… – kezdett bele védőbeszédébe Fred, de a mondat közepén elakadt a lélegzete.

Egy lány lépett át a pályaudvarra vezető falon. Selymes barna haja a vállát seperte, és csodaszép barna szeme volt. Feszes, gömbölyű mellei kibuggyantak a menő pólóból, szegecses övvel ellátott darázsdereka kecsesen ingadozott, miközben ment.
Ráadásul (ezt itt muszáj elmondanom, különben nem értitek majd meg a történetet, kedves olvasók) a lány ragyogóan okos is volt, és annyira bátor, hogy csak na. Egyszóval, tökéletesnek tűnt. Naná, mivel az is volt. selymes barna haja egyre jobban lengedezett gömbölyű vállai fölött, miközben csodaszép barna szeme ártatlanul pislogott.

- Sziasztok – köszönt egyenesen az ikreknek, amikor odaért hozzájuk. – A nevem Maryannah Susanne Amelia Ingrid Malfoy, de a barátaimnak csak Mary Sue – és szexin nevetett.

- Szia, Mary Sue – hebegte George. (Közben az óriásskorpió elszökött és halálra mart két diákot, ami nagy kár, mert így ők nem ismerkedhettek meg a történet folyamán Mary Sue-val.)

- Nagyon cool srácoknak néztek ki! – folytatta a társalgást Mary Sue. – Én most jöttem a Beauxbatonsból. Mostantól a Roxfortba járok. – És ismét szexin nevetett.

- Várjunk csak! – csapott a homlokára Fred. – Te Malfoy vagy?

- Igen – nevetett még szexibben Mary Sue, és hátravetette selymes barna haját. – Ismeritek Draco Malfoyt, igaz? Ő az unokatestvérem.

- Ismerjük – sóhajtotta George, elalélva Mary Sue hajának látványától.

- Nagyon kedves fiú – tette hozzá Fred.

Majd a két Weasley iker faképnél hagyta anyjukat (aki persze féltékeny lett Mary Sue darázsderekára), és felszálltak a vonatra. Persze külön kupéba, mert Mary Sue olyan szép volt, hogy neki külön kupét tartottak fenn.

Sajnos azonban Mary Sue nem csak szép volt, hanem ártatlan lelkületű is, és nem tudta, hogy Draco Malfoy nem kedveli majd. A hülye görény.

De egyelőre harmatos lelkű főhősnőnk mit sem sejtett, csak élénken társalgott a két ikertestvérrel Einstein relativitáselméletéről, mert, mint említettem, Mary Sue nagyon elmés kis boszorkány volt.

Ekkor kinyílt a kupé ajtaja (mert egy ilyen cool történetben ilyenkor kell kinyílnia a kupé ajtajának, hogy beléphessen rajta valaki), és belépett rajta Draco Malfoy, akit utálni kell, mert nem szereti Mary Sue-t.

- Szia, Mary Sue! – köszönt csúfondárosan. – Látom, máris kikezdtél ezzel a két semmirekellővel!

A két fiú rémesen bepipult. Mary Sue bűbájos arca is pipacspiros lett, és előkapta a pálcáját.

- Sammaramerdus iniciales! – kiáltotta azon a szexi hangján.

Draco elterült. Hatott a pompás bűbáj. Mert, mondanom sem kell, a varázsige Mary Sue saját varázsigéje volt. Hiszen Mary Sue nemcsak szép, okos és ártatlan, hanem találékony is.

Sajnos azonban azt végképp nem sejthette, hogy a Roxfortban még két tahó meg fogja utálni, úgyhogy nagy kalandok várnak még rá.

Még Voldemort Nagyúr is szemet vetett csodálatos kék szemére (ami az előbb még barna volt, de Mary Sue szeme színe megváltozik, amikor csak akarja) és selymes hajára. Hogy a szexi nevetésről ne is beszéljünk. És mivel Mary Sue úgyis rokona Lucius Malfoynak, elhatározta, hogy beszervezi halálfalónak.

De nem kell félni, Mary Sue jó kislány, és nem megy el.

Viszont még azt is tudni kell erről a csodaszép és csodaokos csodalányról, hogy animágus. Tizenkét évesen animágus! És svábbogárrá változik, mert az a kedvenc állatom. De van, hogy gyíkká. Mert Mary Sue annyira tehetséges, hogy gyíkká is tud változni. Ráadásul születése óta. Cool, mi?

Egyszer például (most ugrottunk a történetben egy jó nagyot, hogy nehogy uncsi legyen) svábbogárrá változva beleugrott Dumbledore professzor szakállába. Mindenki jót nevetett. Mert Mary Sue nagyon vicces lány is volt, amellett a sok minden más mellett, ami eddig kiderült róla.

George egyre inkább úgy érezte, hogy beleszeretett Mary Sue-ba. Egyszer odalépett hozzá és a fülébe suttogta:

- Szeretlek, Mary Sue.

- Én is szeretlek – suttogta vissza szerelmesen Mary Sue.

Megcsókolták egymást. És percekig álltak egymás karjaiban. Mintha megállt volna az idő. Érezték, hogy nagyon szerelmesek egymásba. Mary Sue úgy tartotta kedvesét, mintha az élete múlna rajta. Aztán George megint azt suttogta:

- Szeretlek, Mary Sue.

Mindketten iszonyú boldogok voltak.

Aztán másnap Mary Sue kiment a tóra, hogy úszkáljon egy kicsit, és az óriáspolip tévedésből felfalta. Egy világ omlott össze George-ban, Fredben, még Dracóban is (pedig ő utálta az elhunytat), és mindenki másban is, mert tudták, hogy soha többé nem láthatják csillogó zöld szemét és göndör, szőke haját.




És mivel ez a tragikus befejezés volt, kéretik sírni. Na meg kritikát írni, hogy írjak-e folytatást ennek a hihetetlenül egyedi és megismételhetetlen történetnek a darázsderekú Mary Sue-ról.