A négy tekergő és Piton között – mint mindig – heves szócsata bontakozódott ki.
Az egész egy aprósággal kezdődött: a fiúk véletlenül összefutottak a könyvtárban. Sirius éppen nagyon borongós hangulatban volt, mert a legutolsó házi dolgozatára ő csak egy enyhe „Elfogadható” érdemjegyet kapott, míg Piton a tanár állítása szerint csodálatos, nagyszerű, vagyis minden szempontból „Kiváló” sötét varázslatok kivédése-dolgozatot adott le.
A zsíros hajú, cingár fiú szokás szerint egyedül tartózkodott a könyvtárban. Egy vastag, régi könyv fölött görnyedt. Sirius a háta mögé lopakodott, majd erélyes hangon megszólította:
- Mit tanulgatsz olyan serényen, kedves évfolyamtársunk?
Piton gyorsan megfordult, és kezével védekezőn eltakarta a vén könyvet, de Sirius gyorsabb volt. Elmarta a fiútól, és hangosan elolvasta a címet.
- „Rendkívül veszélyes átkok és rontások”. Ez igen! Ha ebből tanulnék, én is kiváló esszét írnék, nem igaz, srácok? – keserűen felnevetett. – És ugye ki is próbáltad ezeket egy ártatlan elsősön, vagy egy védtelen állatkán, ugyebár?
- Szállj le rólam, Black! – sziszegte Piton.
- Áhh, dehogyis! – Sirius a homlokára csapott, mintha valami nagy és lényeges dolog jutott volna az eszébe, és színpadiasan felkiáltott: – Hiszen ahhoz te túl gyáva vagy!
Ez talált. Piton arca lángvörösre gyúlt, de jobb feleletre nem futotta neki:
- Én nem vagyok gyáva…
Sirius már nyitotta a száját, hogy megcáfolja, de Remus hirtelen ötlettel megragadta a karját:
- Gyere, fejezzük be az asztronómialeckénket! – ostoba kifogás volt ugyan, de legalább sikerült elvonszolni a fiút Pitontól és egy esetleges konfliktustól.
- Az asztronómiáról jut eszembe – ráncolta a homlokát James –, hogy ma telihold van.
- Bizony telihold van! – helyeselt Remus is. Amióta barátai is elkísérték, könnyed, szinte tréfás hangon beszélt a tortúráról.
- Ne feledd, pajtás: hajnali egytől ott vagyunk veled!
- Naná, hogy ott va…
- Diffindo!
A varázsige közvetlenül mögöttük hangzott el. Sirius táskája, a szép, új sárkánybőr táska, amire olyan büszke volt – kettéhasadt. James, Remus és Peter valamiért nem hallotta meg az átkot. Ahelyett ugyanis, hogy az elkövetőt keresték volna, lehajoltak Sirius mellé, hogy összeszedjék a cuccait.
- Menjetek csak, majd én rendbe rakom! – mosolygott kedvesen a fiú. Megbeszélték, hogy majd a klubhelyiségben találkoznak, majd a három barát eltűnt a folyosón.
Sirius felugrott, kezében ronggyá szakadt csodás táskájával. A hátul ácsorgó Piton felé sietett.
- Most aztán bátor vagy, mi? Tönkretenni a holmimat, amikor nem figyelek oda? Szép kis merészség, mondhatom!
- Miről beszéltetek? – kérdezte ravaszul Piton. – Hova mentek hajnali egytől?
Sirius már majdnem torkon ragadta, de ekkor új ötlete támadt.
- Te túl gyáva vagy hozzá, hogy meglásd azt a helyet, bocsi.
- Te rohadék! …
- Ide figyelj, Perselus Piton. Menj le ma éjszaka a fűriafűzhöz, fogj egy hosszú botot, csapd le vele a fa tövén a görcsöt, és akkor megnézheted, hova megyünk. Ha igazán bátor vagy, megteszed, te kis gerinctelen senki! Ha meg a saját árnyékodtól is megijedsz, ne járjon itt a pofád.
Azzal faképnél hagyta a mardekáros fiút.
Piton csak állt, a távozó után meredt, és dühösen suttogott maga elé:
- Majd meglátjuk, ki a gyáva, Sirius Black… Ott leszek éjjel, meglásd! ostoba, ostoba senkiházi… Ott leszek!