Idióta, idióta.
Hogy lehet valaki ekkora ökör, mint ez a Piton? Egyébként is az agyamra megy a gyerek, de ezzel a ma éjjelivel egyszerűen… nem is tudom, mit mondjak.
Hihetetlen. Igen, igen, berágtam rá, de ez abszolút nem abból adódik, hogy véletlenül jobb házi dolgozatot írt nálam. Nem lennék egészen komplett, ha egy ilyen eset miatt küldtem volna le a rohadt alagútba.
Nem, ez a Piton gyerek már más miatt is nagyon csípte a szememet. Egyrészt az a közösségbomlasztó viselkedése. Bárki bármit mond, az neki nem jó. Ha a többség azt mondja, hogy díszítsünk fel egy karácsonyfát, akkor ő belepofázik, hogy szép az dísz nélkül is. Ha én azt mondom, hogy a mágia egy csodálatos dolog, amit bunkóság egymás ellen használni, akkor ő firkálja a hülye jegyzetfüzetébe a sötét varázslatokat…
Nem bírom az ilyen viselkedést!
Persze általában ott van mögötte Lestrange meg Malfoy meg a csicskásaik, akik időnként megvédik. De ők sem tartják valami sokra ezt a kis csótányt. Ami ezeket összetartja, az nem igazi barátság. Hanem valami ilyesmi: „Mi vagyunk az iskola vagányai, tömörüljünk egybe, és nézzünk le mindenkit, aki nem csatlakozik.” Fúj. Hánynom kell ezektől.
Sosem bírtam Piton viselkedését, de egyáltalán nem akartam megölni! Éppen ellenkezőleg. Azt hittem, nem mer lemenni az alagútba. Ártatlan heccelődés volt az egész. És én tényleg azt hittem, hogy nem meri. Én lepődtem meg a legjobban, hogy valóban képes volt lemenni.
Most pedig itt ülök, bűntudatommal és rossz érzéseimmel viaskodva. Utálok mindent és mindenkit, de főleg a teliholdat, meg hogy a barátom vérfarkas, meg… meg saját magamat, amiért veszélybe sodortam a barátaimat is.
Ha most kicsapnak az iskolából, Piton marad a győztes. Egyrészt ő lesz a kis mártír, akinek az összes srác a talpát fogja nyalni, másrészt engem le fog nézni mindenki, hogy szegény ártatlan életére törtem annak a szegény, ártatlan fiúcskának.
Ám legyen. Emelt fővel távozom.
Távoznék.
Ha…
Szóval, ha így állunk, hármas eltanácsolásról van szó. Kicsapnak engem mint felbujtót, Remust a balesetért, amit okozott, Jameset pedig azért, mert közbeavatkozott a dologba, ahelyett, hogy a tanároknak szólt volna.
Ez nem igazságos! Remus vérfarkasként nem ura a cselekedeteinek, James bátor és önfeláldozó módon viselkedett, én pedig az egészet nem gondoltam komolyan! Piton hülyesége az egész! Ha mondjuk tömegverekedés tör ki a szünetben a folyosón, és valaki rám kiált, hogy „Dögölj meg, Black”, nem tartom életem legfőbb céljának, hogy tényleg öngyilkos legyek!
Hát persze. Piton más. Az ő fejével lehetetlen gondolkodni. Ha ő beszél nekem valami alagútról, csakis fényes nappal vágnék neki a felfedezőútnak, és vinnék magammal még valakit.
Marha! Lemenni – éjszaka – egyedül? Nem én tehetek róla! Ha ekkora hülye, hát viselje ő a következményeit.
Jaj, jaj, csak kerüljetek ki onnan élve! Nem téged féltelek, te nyavalyás feketemágus-palánta, hanem a legjobb barátaimat, akik sosem bocsátanák meg maguknak, amiért hagyták szegény csórót meghalni.
Legyen már reggel! Nem bírom tovább. A torkomban dobog a szívem, és úgy érzem, mindjárt elájulok. Szúr a gyomrom. Fáj a fejem, rémesen érzem magam. Le akarok feküdni. De nem teszem. Az nem becsületes. A barátom lent harcol, én meg kényelmesen fetrengek az ágyamon! Nem, nem vagyok ekkora tapló.
Holnap, ha még él, odaállok Piton elé, és bocsánatot kérek, amiért veszélybe sodortam az életét. De ez őt nem fogja érdekelni. Naná, hogy nem.
Hogy kerülhettünk mindannyian ilyen kellemetlen helyzetbe?
Jaj, istenem. Te vagy az oka. Te, te, te.
Idióta.
Igen, az vagy. Idióta.

Csak tudnám, hogy ezt kinek mondtam…