. fejezet: Látogatás, rövidre fogva – avagy a múlt ismétli önmagát

Hideg nyári este volt. A csillagos égen sötét gomolyfelhők kavarogtak, akár egy hirtelen jött örvény a nyílt vízen. Köd szállt az ország nagy részére. Dementorok. Mióta otthagyták Azkabant, nem volt egy vidám, meleg nap. A muglik tehetetlenül nézik immár egy éve, hogyan változik az időjárás; egyedül a miniszterelnökük kapott tájékoztatást az ügy hátteréről.

Harry Potter magányosan feküdt a Little Whinging-i Privet Drive 4. szám alatt álló ház emeleti szobájának ágyán. Arca kifejezéstelen volt, zöld szemei unottan meredtek a plafonra kerek szemüvege mögött. Kócos fekete fürtjei voltak, mint az apjának. Egy szakadt farmert és egy koszos, bő, fekete pólót viselt.
Az ablak zúzmarás volt a kinti szokatlan hűvösségtől; az utca látképe homályosan derengett. A helyiségben ugyanolyan rendetlenség uralkodott, mint tavaly, miután Sirius, a keresztapja távozott el. Az asztalon koszos tányérok, újságok, valamint egy tollaktól, bagolyköpettől- és ürüléktől eltekintve üres kalitka pihent. A padlón szanaszét dobált, csomóba gyűrt, koszos talárok; varázskönyvek, cukros- és chipses zacskók, almacsutkák, egy üst, egy teleszkóp és egy láda feküdt, a sarokban pedig egy szép seprű állt magányosan a falnak támasztva.
Több mint egy hónapja van már, hogy Vernon Dursley a londoni King's Cross pályaudvarról elhozta autóval; azóta a bácsi nem tudta mire vélni Harry kedélyállapotát - mióta visszatért az iskolából, nem szólt hozzájuk, csak mikor köszönt, vagy ha épp őt kérdezték, de akkor is csak ritkán felelt. Ennek persze a Dursley család felettébb örült. Halkszavúságának oka nem volt más, mint Albus Dumbledore, a Roxfort néhai igazgatójának halála óta tartó gyásza. Most, hogy nincs már mellette ez az erős ember, tudta, már sokkal védtelenebb, mint ezelőtt volt. Voldemort nagyúr egyetlen elismert riválisát megölte, és - gondolta - valószínűleg azt hiszi, hogy már szabad az út a Roxfortig és az ő, Harry meggyilkolásáig. - Hát rosszul gondolja! - mondta magában határozottan Harry. A bosszúvágy már százszorosan hajtotta az ellen a szívtelen szörnyeteg ellen.
Rémesnek érezte ezt a napot, pedig negyvennyolc óra múlva betölti a tizenhetedik életévét.
Harry most felállt és ráérősen az íróasztalhoz lépkedett, majd a rajta fekvő levelet felemelte, és visszafeküdt vele az ágyba. A minap érkezett a küldemény. Kényelmesen elhelyezkedett fekhelyén és a szöveget szeme elé emelve olvasni kezdett.

Kedves Harry!
Ronnal tartom a kapcsolatot. Aggódunk miattad. Szoktál írni a Rendtagoknak mostanában? Kérlek, ne mászkálj el a házból. Nemsokára én is elutazok az Odúba, akkor te már valószínűleg ott leszel.
Olvass sokat, tanulj, hogy minél nagyobb eséllyel induljunk utunkra. Találkozásunk előtt küldök még majd baglyot. Ami ezt az üzenetet kézbesítette, a sajátom volt, most kaptam pár napja a szüleimtől, úgyhogy ez az első feladata.
Remélem, hogy jól vagy és (amennyire ez lehetséges) kellemesen telik a vakációd.
Hermione

Kopogtatást hallott; az ablakpárkányon Hedvig, a hóbaglya ült, csőrében egy döglött patkánnyal. Ismét felemelkedett, majd az ablakhoz lépve beengedte a madarat, mire az beröppent a kalitkájába, és hozzálátott zsákmánya elfogyasztásához. Harry nem feküdt vissza; a székét odahúzva leült a párkány előtt, és kibámult az utcára. - Mikor ír már Ron!? - mérgelődött magában - Azt mondta, minél hamarabb értesít, hogy mikor jön...
Egyre laposabbakat pislogott, és hatalmas ásítások közepette pár perc múlva elaludt.
Álmában újra a csillagvizsgáló toronyban járt.
Piton megölte Dumbledore-t, de az igazgató, miután átrepült a mellvéden, még holtan lebegett a magasban. A halálfalók lesiettek a lépcsőn, Harry pedig, miután újra tudott mozogni, kibújt a köpeny alól, és a lehető legközelebb ment a varázsló holttestéhez. Talárja zsebéből kapkodva előhúzta pálcáját és egy ezüst kelyhet, amit varázspálcája segítségével csurig töltött azzal a zöld bájitallal, mint ami a barlangban őrizte a hamis horcruxot. Harry leöntötte Dumbledore arcát a folyadékkal, mire az lassan kinyitotta a szemét, majd rekedten így szólt:
- Hozz nekem citromos italport, Harry. Siess!
Harry szaladt, ahogy csak a lába bírta, le a csigalépcsőn, majd fokozatosan az emeleteken, végig a kastélyon, le az előcsarnokba, majd a parkba. Ott Hagridot pillantotta meg, aki a Tűzvillámát nyújtotta felé.
- Repülj, Harry! Agyar is odafent repül!
Harry elvette tőle a seprűt, majd könnyűszerrel beérte Pitonékat, és dühösen követelte a Félvér Hercegtől a citromport.
Álmából egy nagyobb széllökés ébresztette fel - nyitva hagyta az ablakot.
Nem aludt sokat, de mire felkelt, Hedvig már a zsákmánya nagy részével végzett. Az órájára pillantva megállapította, hogy kicsivel több, mint egy órát aludt. Résnyire nyitott szeméből nyomban elszállt a fáradtság, miután kinézett az éjfekete égre. A távolban ugyanis egy fekete pont (- Egy bagoly - derült fel Harry) közeledett. Harry egyre csak a szemét meresztgette, egy pillanatra sem vette le az egyre növekedő foltról. Kellemes izgalom töltötte el belül, amit már régóta nem érzett. Ahogy közeledett, egyre jobban ki lehetett venni az alakját; a szárnyait, a fejét, és Harry, mikor a madár már körülbelül csak húsz méterre volt, elkönyvelhette, hogy Pulipinty az, és a lábára levél van kötve.
Pulipinty le sem szállt, berepült az ablakon és körözni kezdett a szobában. Láthatóan boldogsággal töltötte el, hogy teljesítette a fontos feladatát. Harry alig tudta nyugalomra bírni, de végül mégis csak leszállt a pöttöm madár az asztalra. Ott vidám ugrándozásba kezdett, majd felemelte a jobbját, hogy Harry leoldozhassa a küldeményt.
Mikor olvasni kezdte, nyomban fel vélte ismerni Ron rendezetlen, macskakaparásszerű kézírását a szövegben.

Harry!
Anyával megbeszéltem, hogy holnap elmegyek hozzád. Nehéz volt meggyőzni, de belátta, hogy lesz nem képes visszatartani. Hop-porral megyek Arabella Figg házába; anya ismeri az öregasszonyt, megbeszélte vele, hogy mikor érkezem. Nem akarta, hogy hoppanáljak, míg nem tettem le a vizsgát. Hermione még nem érkezett meg, csak utánad fog. Otthon nyaral a szüleivel. Hat órakor leszek Mrs Figgnél, légyszíves gyere el oda, mert én nem találok a mugli rokonaid házához. Írj minél hamarább!
Ron

Harry kihúzta az asztal legfelső fiókját és egy tintásüveget, pennát és pergament kotort elő belőle, majd visszalökte. Kinyitotta az üvegcsét, megmártotta a pennáját, és körmölni kezdte a választ.

Ron!
Hat órakor Mrs Figg háza előtt várlak. Elegem van már Petuniáékból, de megígértem Dumbledore-nak, hogy a születésnapomig itt maradok.
Ui.: Ne hagyd, hogy Mrs Figg ott marasztaljon teára.

Átfutotta irományát, összetekerte és rákötötte Pulipinty lábára, majd a madarat a két kezébe fogva a nyitott ablakhoz lépett. Ott aztán eleresztette a hírvivőt és figyelemmel kísérte, amíg el nem tűnt az égen. Úgy döntött, hogy visszafekszik ágyába, és ott várja meg a reggelt. Becsukta az ablakot tekintettel a zord időjárásra, majd szemüvegét az éjjeliszekrényre helyezte. Fáradtan ásított, majd elterült a kényelmes ágyán. Arra sem volt energiája, hogy betakarja magát, mert egyből elbóbiskolt.

*

A másnap délelőttje Harrynek azzal telt, hogy rendet rakott a szobájában. Úgy határozott, hogy megtiszteli Ront azzal, hogy nem egy disznóólban kell majd vendégeskednie. Feltakarította a padlót, lehordta a szemetet, kitisztította Hedvig kalitkáját és rendet tett az asztalán.
Az ebéd ugyanolyan volt, mint az itt eddigiek: Harry nem szólt Dursleyékhoz, ők pedig viszonozták ezt. Teli hassal ballagott vissza a szobájába, ahol a Hermionétól két éve karácsonyra kapott Nagy-Britannia és Írország kviddicscsapatait és tankönyveit olvasta.
Lassan eljött az öt óra. Harry megint lesétált a földszintre valami harapnivalóért. Miután degeszre tömte magát, visszatért szobájába és egészen háromnegyed hatig a plafont bámulva unatkozott. Akkor feltápászkodott és pálcáját magához véve leindult az előszobába. Nem szólt Vernon bácsinak, hogy hazahoz valakit, de nem is állt szándékában. Kilépett a gondozott kertbe, végigsétált rajta, majd a fehér kiskapun át elhagyta a négyes számot. Nyugodtan sétált az utcában, majd egy rövidebb utat választva betért egy sikátorba. Egy éve itt támadt rá és Dudleyra az a két dementor, amit Umbridge küldött. A sikátorban baktatva a kukákból kicsordult szemét mellett játszadozó macskákat figyelte. Mikor észrevették Harryt, gyorsan elszaladtak a Magnolia köz felé. Harry sejtette, hogy az öregasszony utasította a macskákat, hogy értesítsék, ha Harry úton van. Emlékezett, hogy nem először járt a nyomában Kormi, Cirmi vagy a néni bármely más „kéme”. Követte hát a macskákat, egészen a Magnolia köz hatig. Mrs Figg háza krémszínű volt, a gyep Dursleyékéhez képest óriásira nőtt. A ház falának tövében tarka virágok nőttek. Néhány macska ugrabugrált a fűben, de Harry tudta, hogy ez csak a töredéke a teljes állománynak. A sok mindent megélt kerítésről kezdett leperegni a festék. Harry tétován megállt előtte; nem tudta, be merjen-e menni, vagy kint várjon addig, amíg Ron meg nem érkezik. A kvibli asszony az ablakból leshette, mivel pár pillanat múltán kitárult a barna bükkfa bejárati ajtó és kilépett rajta Mrs Figg. Skótkockás papucsot, piros kardigánt és bő, zöld szoknyát viselt. Bátorítóan csoszogott Harry felé.
- Kerülj beljebb, édes fiam, kerülj beljebb! – invitálta Mrs Figg – a kis barátod még nem jött meg. Fogyasszunk el egy csésze teát.
Harrynek nem volt kedve ellenkezni, eszébe jutott egy egy évvel ezelőtti mondat, ami Dumbledore szájából hangzott el: ezekben a zavaros időkben nem tanácsos huzamosabb ideig a küszöbön álldogálni. A néni noszogatására bement a macskaszagú előszobába. Zöld-piros csíkos tapéta borította a falakat. Az előszoba berendezését egy, az ajtó mellett álló fa fogas, egy kis komód a fal mellett és felette egy ovális tükör alkotta. A szűk helyiség végén egy lépcső vezetett az emeletre, két ajtó pedig egymással szemben nyitva volt. Az egyik a konyhába vezetett, a másik pedig a nappaliba. Mrs Figg, mielőtt elindult a konyha felé, így szólt:
- Menj be a nappaliba, amíg elkészítem a teát. A barátodnak is csinálok. Érezd magad otthon. Kormi a fotelben nyújtózkodik, játsszál vele szépen.
Harry megfogadta a néni tanácsát. A szoba ugyanolyan színekben virított, mint az előtér. A falak mentén roskadásig megpakolt könyvespolcok sorakoztak. A szabadon hagyott részek nagyját festmények takarták el, a földön pedig puha, vörös szőnyeg feküdt. A nappali közepén alacsony, míves, fa dohányzóasztal volt. Körülötte egy zöld kanapé, egy ugyanilyen fotel és két piros puff pihent. Az ablakok mellett barna, antiknak tűnő függöny volt széthúzva, a polcok mellett pedig téglából épített kandalló ásítozott kihűlve. A fotelben, ahogy Mrs Figg mondta, egy fekete macska terpeszkedett. Harry felemelte az állatot a hasánál fogva, leült a bútorra, ölébe helyezte a jószágot, és cirógatni kezdte. Órájára nézett: két perce múlt hat óra.
Tekintete elidőzött a képeken, melyek tájakat, macskákat, varázslókat és boszorkányokat (- Biztos a családja – találgatott Harry) ábrázoltak.
A konyhából fütyülő hang szűrődött át: felforrt a víz. Harry fejében megfordult a gondolat, miszerint Ron nem is jön el hozzá. Gyorsan elhessegette, majd hátrapillantott az ülőalkalmatosság támlája fölött. Látta, amint Mrs Figg óvatosan lépked az előszobában, kezében egy ezüst tálcával, melyen ugyancsak két, ezüst kancsó (az egyik gőzölgött is); három porcelán, virágmintás csésze; három fém teáskanál és egy kis, cukorral teli tálka foglalt helyet.
- Segíthetek? – kérdezte készségesen Harry.
- Köszönöm, kedves, hogy felajánlod, de te maradj csak a fenekeden! – mosolygott – Szorult még belém egy csöppnyi erő.
A teáskészletet letette az asztalkára, és lecsüccsent a kanapéra. Két csészébe öntött teát, majd tejet.
- Kérsz bele cukrot, csillagom? –fordult Harryhez.
- Nem, köszönöm.
Mrs Figg megfogta az egyik csészét és átnyújtotta Harrynek.
Kortyolgatni kezdték a finom italt. Harry már kiitta a felét, mikor az üres kandallóból smaragdzöld lángnyelvek csaptak ki, és megjelent a vadul pörgő Ron. A forgás abbamaradt, aztán Ron kimászott a kandallóból, vigyázva, hogy ne hordja ki a hamut onnan. Lesöpörte talárját, majd kíváncsian körülnézett.
- Szervusz, fiacskám – köszöntötte Mrs Figg – Már vártunk téged. Gyere, igyál egy kevéske frissítőt.
- Jó napot! – viszonozta az üdvözlést Ron, majd miközben Mrs Figg töltött neki a nedűből, Harryhez intézte szavait:
- Szia! Jól bántak veled a nagynénédék?
- Én nem szóltam hozzájuk, ők nem szóltak hozzám. Veled mi újság?
- Semmi érdekes… Mindenki be van zsongva a közelgő esküvőtől.
- Pihenj le, csillagom – kínálta hellyel Mrs Figg az új vendégét.
Ron megörvendeztette az öregasszonyt azzal, hogy mellé ült.
- Kérsz a teádba cukrot?
- Igen, köszönöm.
- Hányat?
- Kettőt.
Az öregasszony két kanál cukrot szórt a fiú csészéjébe, majd odaadta neki.
- Ismerem ám édesanyádat. Nagyon rendes asszony, bizony.
- Honnan tetszik ismerni? – érdeklődött Ron.
- Ő látta el annak idején az egész Főnix Rendjét! Szorgos, kedves boszorkány. És kitűnően főz.
Harry végzett az ivással. Nézte, ahogy Ron szürcsölget; nem akart goromba lenni Mrs Figgel, nem tudta, mit mond majd, hogy mért mennek el. Ron láthatóan épp csak annyira sietett, amennyire a vendéglátónak nem szúr szemet. Mikor ő is befejezte, sokatmondó pillantást váltott barátjával.
- Harry, mikorra kell visszamennünk a nagybátyádék házába?
Az említett az órájára nézve megállapította, hogy az hat óra huszonöt percet ütött.
- Öt perc múlva ott kéne lennünk! – válaszolta színészi aggodalommal – Mrs Figg nem haragszik, ha mi most…
- Nem, nem, dehogy. Menjetek csak! Még nekem is el kell mennem eledelért az árváimnak. Nehogy aztán megszidjanak miattam titeket. De azért még búcsúzkodjatok el tőlük!
Harry furcsának találta, hogy négylábúaktól vegyen búcsút, de nem akart csalódást okozni a néninek. Ronnal együtt megsimogatta hát Kormit, majd így szólt:
- Szia Kormi. Még látjuk egymást.
- Siessetek, nehogy elkéssetek otthonról! – sürgette őket a néni, már a kertkapuban – Jó éjszakát!
- Viszlát és jó éjt!
A néni visszatotyogott a házába és becsukta az ajtót.
- Nem semmi a vénlány – csóválta a fejét mosolyogva Ron – Méghogy macskákkal társalogni!
- Ha megérkeztünk, mutatok valamit.
- Mit?
- Majd meglátod. Nem akarom, hogy most kíváncsiskodj.
- Jól van.
Szótlanul baktattak az üres utcán. Ron kerek szemekkel méregette a kertitörpéket és hasonló mugli tárgyakat. Pár számra Mrs Figg házától nagy felhajtás uralkodott. Harry szerint születésnapi zsúr folyt. Erre abból következtetett, hogy első ránézésre több mint húszan sertepertéltek ott, a kisgyerekek fejükön színes papír sipkákat hordtak, egy kisasztalon torta díszelgett, az egyik faágra pedig fel volt kötve egy ronda, folt hátán folt póni. - Dudley hétéves születésnapján egy ugyanilyenből verték ki a cukorkát – nosztalgiázott magában Harry. Persze aztán, mikor az édesség már kihullott, őt akarták kezelésbe venni...
Méterekre voltak a sikátoroktól, mikor Harry közérzete hirtelenjében borzasztóra váltott. Rá is ébredt ennek mivoltára: egy feltételezhetően nem túl barátságos bemutatkozás várt még rájuk. Megérkeztek a sötét, szűkös útrövidítésre.
Harrynek egy jeges kéz markolt a szívébe, mikor már a közepén jártak, félig a Magnolia köz és a Privet Drive közt.
Mindkét oldalról egy-egy csuklyás alak közelített lebegve, nem is akármilyen kísérettel. A dementorok mögött tisztes távolságban fenyegető higgadtsággal, fekete öltözékben, maszkkal az arcukon halálfalók lépdeltek. Harry bevetődött az egyik kuka mögé, hogy fedezékben legyen legalább az egyik oldaltól.
- Te a másik oldalra menj! – utasította a halálra rémült Ront; úgy tűnt, hogy a fiú a maradék lélekjelenlétét próbálja latba vetni – Reménykedjünk, hogy rövidre fogják a látogatásukat!