Kis szobák ablakán csíkokban kúszik be a nap,

Szíveknek határán megkötözve van a rab.

Bilincsbe verve, megátkozva fekszik,

Szívek határán billeg, igyekszik.

Tétova.

Nem tudja hova, melyikre lépjen,

Melyikben éljen tovább.

Emléket akar, de mit ér el vele?

Árnyékot takarni akar,

De nincs elég ereje

Fényének.

Kihuny emléke a szívekben, elsötétül a világ.

Meglát valamit tördelt képekben,

Mi volt fű, fa, s virág.

De már nem lát.

Már vak, homály takarja szemét.

Már senkit se áld,

És már nem tudja, mi a szemét,

S mi a kincs.

Arcába hull egy kósza, szőke tincs.